Holdbuborék a víz alatt
tengernyi fényikrával,
az élethálóba akadt
halakat légzi ki
- így szárnyal -
habok tajtékján túl
áradó némaság lénye,
oly láthatatlanul,
akár bármely határ
- átlépve -
s áttetsző tánccal rugózik
nyomott csepp - oly szomorú,
nem érhet el már égboltig,
de együtt lüktet ezer büszke
kopoltyú.
Szapora dobogásból
idillé szelídül a tenger,
korall sziporkázást szór
az árnyalatvilág este,
és reggel.
Nappolipok tollászkodnak
gyűrűző sugártükörben,
majd a bősz korongú holnap
halványítja álomba őket, hol
sürög lenn
kristálykockákból búvó
megannyi éhes raj,
s a fehér pegazushúst jó
nagy pelyhekké kavarják
havas áhítattal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése