Álmában a Holdon járt. Az égitest közepén zöld, kék, illetve barna körplecsnik forogtak felváltva, mintha szivárványhártyák lettek volna. Közepén feketén örvénylett a roppant szembogár. Máskor ilyen irtózatos álmok tapasztalására azonnal felriadt volna - most azonban csak süllyedt az örvény tágra nyílt, förtelmes karjaiba.
Kinn már hajnalodni látszott. Az ég pírpozsgák fokozatos fehéredésében úszott, akár izgalomból sápadt ijedelembe süppedő arc. Majd "ping" - kipattant az első Napszikra.
Bornea kinyitotta az ilyenkor kinyitni szokásosat - és az ő szeme is kipattant. Az egyik - ténylegesen. Fel sem fogta még a történteket, csak halvány álmossággal látta, ahogy az egyik szemgolyója tovagurul a padlón, majd eltűnik.
A lány felpattant az ágyból, majd fékevesztett sipítozásba kezdett.
Noha meglepő módon látott mindkét oldalon, az egyik szemgolyója mégis elveszett. Az apja - aki egyedül nevelte, miután az anyja folyton borgőzös leheletét friss levegőre cserélte - kiszaladt az éktelen hangoskodásra.
Korához képes dús, borzas hajánál már csak szemöldöke volt kuszább. Loboncos kacaj kíséretében heccelte szokás szerint egyetlen gyermekét.
- Mi történt? Tán kétezer-ötszáztizenegyedjé
- Nem. A szemgolyóm.
Az apa félig felvont szemöldöke lassan a helyére ereszkedett.
Majd az álköhögés roppant fontos cselekvése után azt mondta:
- Szóval ezért van rajtad napszemüveg. Pedig azt hittem, véreres szemeid akarod elrejteni a tegnapi legelés után.
- Mióta vicces a füvezésen élcelődni? Az csak egyszer fordult elő, és egy életre megundorodtam tőle, és... de nem, most nem is ez a lényeg! - azzal gyorsan lekapta a félszemtelenségét takaró UV elleni tárgyat.
Az apa nagyot nyelt. Talán békát is. De nem szólalt meg - arckifejezése mindent elárult. Végül csak ennyit tudott kinyögni:
- Ne haragudj, kislányom.
- Semmi baj - majd átölelték egymást.
- De mégis, mi történt?! Mit csináltál? A tegnap este? Vagy?...
- Nem. Nem fogod elhinni. Egyszer csak kipattant. Kinyitottam és kipattant.
- Én elhiszem. Hiszek a természetfelettiben, tudod nagyon jól. Köddé vált vagy itt gurulgat a padlón, keresve egy bowling-bábut?
- Tapló vagy, de így szeretlek. Egyébként az előbbi. Elpárolgott. És még valami. Látok ezzel a szememm.. illetve a helyével is.
- Akkor meg? Legalább úgy tűnik majd, hogy folyton kacsintgatsz az emberekre - és lássuk be, ennek is megvannak az előnyei - replikázta a szülő, akinek megvolt az a sajátossága, hogy a legmorbidabb, legkeserűbb helyzeteken is próbált humorizálni, még ha ez nem is mindig jött össze neki.
- Naaa, ne lógasd az orrod! Tudod mit? Megkeressük!
- Rendben, és hol? Hisz kámforrá lett!
- Ha úgyis látsz, nem lenne jó egy üvegszemre beruházni?
- Jaj, ne. Annál már a gyurmaszem is jobb.
- Tudod, valahol, azt olvastam, hogy egy természetfeletti rejtélynek a megoldása sem lehet fizikai eredetű. Ne keressük hát. De ne is várjunk csodát. Végezd a dolgod nyugodtan, lesz, ami lesz.
- Igazad van. Ma fogok a legtöbbet látni a világból, és a szemüveg mögött nekem lesz a legszebb szempárom!
Így is tett. Egész nap a városban kószált barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal, egyedül. A napszemüvegét egyszer sem vette le, s bár egy páran furcsállták, hamar megbékéltek vele, és folyt tovább és tovább a beszéd és a kalandozás. Egy szót sem szólt még legközelebbi társainak sem az esetről.
Teltek-múltak a forgatagok, és mikor feljött a Hold, Bornea valami szokatlant kezdett el érezni.
- Valami gond van? - kérdezte a társaság egyik tagja.
- Most haza kell mennem - azzal elszaladt.
Ahogy szelte lépteit, egyre körvonalazódott a sok gondolatkacat között a nyilvánvaló: fél szemét, bár elvesztette, mégis tisztábban kezdett el látni mindent és mindenkit. A belső szemet - mely által kristálytisztán mutatkozott meg az emberek valódi arca, szándéka, sőt, gondolata is - úgysem veheti el tőle senki. Sőt, e külsőt kellett elveszítenie ahhoz, hogy erre rájöjjön.
- Sosem veszítheted el azt, ami nem volt a tied: a látást- szólt fentről egy dallamos, zamatos hang.
A félszemtelen felnézett, és elképesztő módon a saját szemgolyóját látta óriási formájában az égre kivetítve - ami beszélt hozzá.
- Miről beszél?
- Tessék? Nem hallom! - majd felnevetett, bele a sivár, mégis gyönyörű éjszakába.
- Miről beszél maga?! - kezdett zavarodott idegességet érezni.
- Tegezhetsz nyugodtan, hisz összetartozunk - és erre még nagyobb hahotázásba kezdett, egynémely hang mintha mennydörgésbe torkollt volna.
A lány fázni kezdett. Huszonhat fokban.
- Ne ijedj meg, picinyem. Nagyobb vagyok, mint azt bárki is hinné. De kisebb is lehetek egy borsószemnél, ha nem helyesen használnak.
Az új, égi törvény szerint mindenkinek, aki csak a felszínbe lát, elgurul a szeme. Először leckéztetésképpen csak az egyik, és lát még nélküle. Ha nagyon menthetetlen, mindkettőt elveszik, és egyikkel sem lát a végén, ha nem tanul belőle. Aztán már csak egy látó szeme lesz, ami felnyílik - a homlokközép, de ha ennek bölcsességét sem fogja föl, nos, akkor...
- Szóval ezért látok mégis? Mert ez volt az első lépés?
- Pontosan. A kérdés, hogy mi felé...
Mi sem természetesebb - gondolta Bornea - mint az éj kellős közepén egy bölcselkedő szemgolyóval csevegni, ami történetesen az övé, és az égbolton van. Tényleg, hol van a Hold?
- Én vagyok a Holdad - válaszolt gondolatára az égi szemgolyó - azaz a tudatod mélyén rejtőző igazság. Amit látsz a felszínben, azt a sugarak teszik lehetővé, amit leszűrsz belőle, és a mélyben nyomot hagy benned, azt én. És nézd csak! - majd megszámlálhatatlanul sok holdszemgolyó került az égre. - Ők mind, most is keresik a szemüket. Pedig az okot kellene megkeresniük, ami megtalálása után ismét vonzó, testileg teljes személyek lehetnének. Így őket kezelik le a felszínesek, akik szintén másnap kipattant szemmel ébrednek. Te fiatal korod ellenére egyébként még egész bölcsnek számítasz. Láttam, éreztem, mikre jöttél rá. És ez dicséretes.
- De akkor visszakaphatnám végre?
A szem elkomorult. Majd felderült.
Ekkor lassan elhalványult a többi látógömb az égről.
- Kapj el, ha tudsz!
- Na, ne szórakozz! A szememet akarom!
- Rendben. Ismétlem: kapj el, ha tudsz.
A szemgolyó először egyenesen zuhant, és könnyedén elkaphatónak bizonyult, de csak elsőre tűnt így. Ahogy közeledett a föld felé, egyre zavarosabban forgott, mondhatni összevissza a levegőben.
Bornea már lihegett a sok futkorászástól, mígnem a szem leesett a földre halk koppanással. Nem mert odanézni. Biztos szétloccsant.
De csak motoszkált benne valami feszítő, ami arra késztette, hogy odapillantson.
És a szeme - égbolttávoli méterek magasából is - olyan volt, tán szebb is, mint új korában. Az ég is olyan volt, amilyennek ki kell néznie ilyenkor: sötétkék, pettyes és korongos.
Megkönnyebbülten sóhajtva lehajolt - de a szem ekkor továbbgurult. Gurult jobbra, balra, előre, hátra, körbe-körbe, keresztül-kasul az idegek irányokon túli borzolásáig - és még ki tudja, merre.
De csak nem akart gazdája kezébe kerülni.
- Rendben, akkor feladom - azzal előre nézve, hátra még véletlenül sem, elindult hazafelé. Hát így. Bár lát mindkét oldalán, és most már metszőbben, mint bárki más - de mindenki sajnálni fogja. Ő a látszatban mindig csonka marad. Látszatban... igen, ez a kulcsszó! Végig görcsökölbe szorított keze lassan szétnyílni látszott.
Elengedte. A tévhiteket, a felszínt: a szemét.
Mikor már nem gondolt semmire, csak a neszeket, színeket, és álomszerű szépségeket szívta mélyen tüdejébe - napszemüvege felé nyúlt, ami még mindig ott trónolt orrán - tizenegy is elmúlt már és el is feledkezett róla. Az éjszaka előtt semmi sem szégyen, de rá kellett jönnie most már, az emberek előtt sem.
Az apja már ott várta az ajtóban.
- Na, ne! - hőkölt hátra - hát hová lett a szemtelenséged?
Bornea az első, útjába kerülő tükörbe nézett.
- Ezt nem hiszem el! Hát igaza volt a holdszemgolyómnak.
- Tessék?
- Mindegy is.
Annak viszont nem örülök, amit a gyomrodban látok - azt a húsz szem epret magamnak vettem, folyton kuporgó pénzemből.
- Röntgenszemet kaptál vissza, vagy mi?
- Ahogy mondod, de most megyek aludni.
-Jó éjt! - köszönt el viszonylag kevéssé meglepetten az apa.
Ahogy ledőlt, a Hold egyből bekandikált ablakán. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha cinkosan kacsintott volna, de az immár kívül-belül teljes ember biztos csak képzelődött.
Vagy nem - már semmit nem lehetett biztosan tudni.
Lassan szemerkélni kezdett a szenderedő zápor.
Álmában - a Napon járt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése