2016. május 16., hétfő

Lucretius:Természetről - Parafrázis II. V. könyv (A Nap keltének és nyugvásának lehetséges okai)

Eredeti:

[...]Rózsás hajnalt szinte azért hoz az ég peremére
Biztos időben a természet, s árasztja ki fényét,
Vagy mert újra a föld színére kerülve a napfény,
Hírt ad jöttéről, az eget felgyújtva tüzével,
Vagy mert megtorlódik a tűz, és épp ez időben
Sok-sok magva szokott egy helyre kerülni a hőnek,
S ez teszi azt, hogy folyvást új fény árad a napból,
Mint mondják, hogy napfeljöttekor Ida hegyéről
Nagy tüzeket láthat, hogy szétszóródnak, az ember,
Majd gömbbé tömörülnek, s mintegy kört alakítnak.
És végtére is azon sincs semmi csodálnivaló se,
Hogy bizonyos táján az időnek olyan sok anyagja
Gyűlhet a tűznek meg, felújítva a nap ragyogását,
Hisz sok mindent látunk még, ami biztos időben
Történik, mint biztos időben nyílnak a fák is,
És a virághullás is biztos időkben esik meg,
Tejfogainkat a kor szintén kiszabott idejében
Vetteti el, majd vonja be lágy szőrrel, mi pihétlen,
S készteti később, hogy lágyszálú szakállat eresszen.
Végül eső, hó, szél, felhő s árvíz is az évnek
Többnyire csak bizonyos szakaszában lép fel ugyancsak.
Minthogy amint az okoknak megvolt kezdeti rendje,
És aszerint folyt minden kezdettől a világon,
Most is minden biztos renddel járja az útját [...]

Parafrázis:

[...] Égalj selyemtükrére azért fonhatja habszirmok
fehérét a termő világ, és bocsáthatja ki hajnali sugárzását,
hogy a napfény újfent hatalmát hirdetve, lobbanjon
saját fáklya-dicsőjéből -  súgja vélelmem. Másik eshetőség szerint pedig,
toluló tűz gyűrt égpapírra szerteszórja így hamufelleg-magvait,
e hamu mégis forró sziporkával tele, ezért is gyógyít sötétet a fény.
Majdan egyre fröccsengetve, simogató vagy épp szurdosó 
zsarátnok-varázsok pompáztatják e világ komor arcát,  s merő gyönggyé
alakítva e hőgolyóbist, káprázik napsugár hegyen túl s innen.
Ne tündököljön lepettség ragyogásától tekinteted attól a tudattól se, 
hogy érák gyermekei és Nap kezet fogtak barátságuk víg keresztjén át,
keresztülkaptatva idők vágtázandó útösvényein át,  libegnek tereken tovább.
Virág hulldokló cafatai is idő-dobozkába illeszkedve hervadnak újjá,
hogy a régi levetve a múlás bőrét, adjon helyet új csíráknak.
Serken embernek is foga, s kinő pelyhedző állvattája ifjúi korba lépve,
ahogy annak kezdetrendje, s káosz-vége.  Zápor, havak, szellő, felleg,
s oly híven zúduló, gátat-horpasztó, túlcsorduló víz is csak akkor
csepereg alá világokra, mikor valami titkos tudás azt mondatja természettel.
Ok csermelye ősok-érből csörgedezve okozat-óceánba torkoll,
sürög-forog sebbel lobbal e pírba vont mindenség,
hogy sápassza csak az elmúlás, de ez, miként rendje kozmosznak,
kezdetvég-közöttes mámorlétezésben nyerhet értelmet csak [...]


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése