1,
Csonkult fénysugár
kankalinsárga töredékein
pihen most száz szélszirom.
Nem gerjesztik tűzzé
a szikrákat, érzéspecsétjük
mégis kikanyarintom -
saját csendem örömére,
hol parázsfüstök rétegei
hevernek egymáson, mint
elaprózott galaxisok,
tudom, titkon túl
még nem lehet -
már nincsen titok.
2,
... s mint halálba kódolt
végtelenek,
törtet rejtély előre;
majd egy ponton túl,
atomként hull
még kisebbé -
és
nagyobb lesz,
mint Ősegész,
mi sírta magát
részekké.
3,
Arcokat látok,
egyre szűkülő
pupillákban.
Majd csitt!
Lehunyja szemét
az a létbe mártott
Valaki -
csak belülről hallani,
ahogy az arcok
ordítanak,
majd szépen-lassan,
miként az természet rendje,
égi pupillákba
porladnak...
4,
Lett világ - volt világ
lesz és van.
Miért a szó a világon
a legszebb
kimondhatatlan?
Meg nem fogható,
mégis legkeményebb,
idéz végtelensok mindent,
s az ellankadt erények
kimagyarázásának
eszközei is szavak: ők.
Mégis célok egyúttal:
határokba könnyezni
a fényévhomokból
szemerkélő
időt...
5,
Valóságtól elvonódott
képzelgésemből nyílik
valami mulandón
örök,
a káprázatos igazság,
mely egyre rejtve
marad:
Egy metsző megérzés
sokkal több,
mint egy tompa
tapasztalat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése