2016. május 19., csütörtök

Szavak íze - avagy pár betűharmónia kicsengése és tartalma II - Igéző igék

Nem fecsérelnék most szóbuborékokat a bevezetőre, legyen elég annyi, hogy ez a kis mozzanat folytatását képzi az értelemszerűen első résznek. 
Itt, jelen pillanatban igéket, mégpedig igézőket vennék számba, melyek tán nem a legfontosabbak, mégis, kicsengésük olyan mélységeket bolygat káprázón meg, melyeknek varázsa tán ez esszé nélkül kevéssé tűnne poros szemnek s fülnek föl.

Kavarog... tökéletes jelölő és jelölet harmónia! Mint ködpára hajnali hömpölygése ki tudja, milyen világokon túlra, úgy lopakodik e szó minden misztikus író tolla hegyére. Érzés is kavaroghat ettől függetlenül - vagy épp ezzel párhuzamban, és megsokszorozva önmagát, érzésikreket bocsát e világra. Fátylak hűs illatú, érzékbizsergető sejtelmes selymének lebbenése is ezt a szót vetíti ki valami magasabb vásznára: kavarog... Andalog... Hallgatok... És suttogja is végtelensok rózsaszáj, mely mögött ott kavarog tüskék rejtett illata.

Ámul... csak egy betű választja ki a teljes bambaságot kifejező "bámul" szótól, e kurtább hangpermet mégis, mennyivel színesebb és rejtélyesen varázslatosabb, mint az előbb említett! Hasonló egy szintén költői gyönyörben fürdő, mégis jóval gyakrabban cséplet szóhoz, az "álmodik"-hoz, mégis, még annál is csodásabb! Ámulni a csodákra szokás, de lehet egy másik emberre, ha az számunkra tudniillik csoda. Ámuljuk hát az életet - e legámulnivalóbb csodát, mely megajándékoz minket ilyen s ehhez hasonló szavak habfürdőjével!

Borong... hogy ne csak lágy és szép vizeken evezzek. A "borzong" szinte önkéntelenül is összerezzenést okozó szavától egy hang választja el, mégis, kiválóbb mikroszkóppal a belsőbe mélyedve rájöhetünk, mégiscsak komolyabb és komorabb e szó, mint előbb említettünk. Aki borzong, az ugyanis a szépségtől vagy a meghatódottságtól is borzonghat, és csak egy pár pillanatig tart ebbéli cselekvése; aki viszont borong, tartósabban lógatja orrát, mélyebb fájdalmat él át, bár borongani az időjárás is tud, de mindig a hangulatra tett hatását illik vizsgálni, hiszen az emberiségnek az ember a mértéke. A hangszimbolika által teljes mértékben kifejezésre jut e hanghalmaz negativitása; azonban -  visszatérve a természetre -  a beborult ég szép is lehet, legalább is szebb, mint egy beborult lélek.

Incselkedik... egész más, mint az összes eddigi elemzett szó, hiszen a lágy/misztikus és kemény/zord-on túllépve ez egy igen... világias szó. Szinte látjuk magunk előtt a hölgyet e szó hallatán, ahogy mutató ujjával kacérkodva szinte magához von; tágabb értelemben lehet viszont egyfajta ugratás is, melyet e jelölő szintén okvetlenül kifejez: ha a valós és a mutatott szándék nem fedi egymást, ez a kétes komolyságú szó használata jogos.

Ölel... végül ezt a szót választottam, hiszen, ami a fenti négyet összeköti, az egyfajta hűvösség; ez viszont a lehető legmelegségesebb szó, mely a szeretet leghangtalanabb, épp ezért legigazabb kifejeződése. A közhelyes "öl"etimológia felesleges körein túl elmondható, hogy az "öklel"-hez még közelebb álló hangzású, mégis, jelentésben lehető legtávolabb álló szó olyan puha, akár a váll, melybe belefúródunk - ilyenkor még az izmokat is puhának érezzük, hiszen a figyelem sugarai átmelegítik az egyébként masszív karpárnákat is. Igen, az ölelkezés olyan, mint egy függőleges párna-átkarolás -  csak éppen ember is jár hozzá. Egy ölelés lehet könnyes, lehet felszabadító, lehet első és utolsó - de semmiképpen sem kikényszerített és unalmas. A két lágy "l" körbefonja, és megnemesíti azt a két magánhangzót, melyek együtt hangozva bizony undort fejeznek ki. Az "l"-jeink viszont bizony ellenkezőjét teszik.

Hogy mennyire volt ez a szótengerbe való belekóstolás kimerítő, döntse el mindenki maga. Hálómba olyan "zsákmányok" akadtak, akik maguk is élvezték, hogy egy pár pillanatra kifogtam őket, de rögvest vissza is engedtem légzésük megkímélendő, hogy ne fulladjanak -  hiszen bizonyára a szavak kopoltyúval lélegeznek. Hogy miért? Mert olyan mélyek, akár a folyékony kékség, s ha ki is fogjuk őket, még így sem fürkészhetjük ki végtelen titkukat. Ha pedig visszaengedjük, hálából akkor lesznek a mieink igazán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése