"Késő bánat hattyúja siklik homályom taván,
a Soha első röpte emlékembe némuló magány.
De nézzétek! - eső muzsikál föntről sejtelmesen,
örömkönnyeim - voltatok s valahol lesztek még nekem"
/Emlékké lenni/
"Fakad a rím égből, földből,
Ám sohasem fakad fel a belsőből:
Mi egy életen át csendben felőröl"
/Megfakadó szív/
"Körforgásban kavarog hold, égbolt,
folyó, tó,
Ám örökségük szellemibb, mint szobor, kép,
muzsikaszó..."
/A természet öröksége/
"Ne bánd, ha bántál valaha bármit,
a sors évredőket simító kar;
kínrímekből okuló líra vagy,
mit a Költő szívében elszaval"
/Ne bánd.../
"Majd az utolsó állapotban,
amely jóslatoknak tortahabja,
balga kaszabkedv semmivé lesz,
mi teremt, csak az ősiség kardja.
Az éltető s alkotó küzdés
az egyetlen építő harc,
s az Eredet szíverén pont lesz
majd a létbarlangba írt karc"
/Korok visszáján/
[...] "hogy álarc csupán élet a lényegen,
de nemes, áhításra méltó álca,
az, hogy ember lehettem, csak az Egész
egy esetleges megnyilvánulása;
az az igazán dicső, hogy lehetek bár
állat, növény, vagy akár földönkívüli,
egyetlen isten csak az a pillanat, mely
alatt minden mozgó önmagát megszüli" [...]
/Élet az emberek után/
"Kétarcúság lebeg árny s fény előtt,
könny és mosoly szövi át mindkettőt -
vihar egyúttal az elrévült szél,
az isteni olyan ellentmondón
messzi, s bársonyos, akár az ódon
éjek homlokán gyúló fényfüzér"
/Lélekkoszorú/
"Nem az az isteni, kinek űrből látszik
glória-hamis, roppant eszmei szobra,
hanem ki a korhadt-rút, rücsök-bús fát is
mintha dús életfa lenne, átkarolja"
/Nem az a bölcs/
"Célhoz sok a rozsdásodó, nyűtt kulcs,
nincsen neki egyetlen nyitja,
ha bántó a Nap, hát magadnak gyújts -
És csak maradj tiszta!"
/Te csak maradj tiszta!/
"S ha markodban rezegne csibe reszketése -
benne is lásd meg örökléted tükrének hullámzását!
Lásd meg parány, sárga pihéiben a Napot,
s hálák esősugarával tölti meg múlásod árnyát"
/Négy lábbal a föld felett/
"Puhán kígyózó ellentétek fúlnak egyként
a selymes igazság sejtelem-tükrébe,
s ahol az Út könnye oltja a gyertyareményt,
porzó horizontba omlik szemek fénye..."
/Az Út könnye/
"Hol vakítókra igazzá szépült
árny simul, ott ablakokon túl
nem a külvilág, hanem a révült
éned vetül ki látatlanul"
/Időutak göröngyein/
"A győzelemvirág csak abból a földből nyílik,
mit múlt-magtalanságban a kudarc életre bánt"
/Néha mindig/
"Hitemben törhetetlen,
tudatomban ingó
vagyok:
vajon az érzés szebb-e
vagy a könny,
mely általa szűrve
ragyog?"
/Könnycseppben rejlő mindenség/
"Mert még jobban fáj, lobbanva váj
hiányod kése: harmatba markol.
Ha tudod, ki vagy, meg már ne állj -
távunk egét szőtték angyalhajból"
/Harmatnyi különb(s)ég/
"Gyöngyöző pillanatok nevetése
robbantja fel a múlt holt mocsarát.
És én csak tovább alszom, hogy kélve
annál pihentebben éljek tovább"
/Az Égrőlszakadt/
"Újrasarjadnak szép csontjaim,
hol bőrt bújnak szerepek,
majd húsomba markol kedvesen
a legmélyebb szeretet"
/Mindig tovább/
"Csupa ellentét, maga ez az élt élet:
részeire bontott csiripelő dallamok.
A halál maga se károgás, így érzek -
és a halott világokon túl már nem halott"
/Szövet s ég /
"Rejtélyarák oltárán most én áldozok.
Keresztet fészkel bennem az érzet,
hogy törött minden kereszt, s szabadon lopok
a gondolatból ki érzésfészket"
/Érzésfészek/
"Valamikor még együtt kerengtük
be roppant pályák hős honát, együtt,
világtalanok mégis csak most lettünk,
mennybe markolva egy szempárt keresünk..."
/Életfogytiglan keresünk/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése