Egyetlen változatosság

Milyen lélekhal ficánkolhat abban,

ki más, egészen más nyelvet beszél?

Milyen a más kicsengés, miből halkan

más jelentés fuvolája zenél?

Mily rezgések hatják át a szavakat,

amelyek hangjain átszűrődött már

sok ezredévbe tűnt észfény s alkonyat,

amiből sugárt mégis -  szív sírdogál?

Mert minden éjkendőbe gyűrt bánata s üdve

e világteremtő dobogónak

csillaghabokat hint a mély szellemű űrbe,

míg el nem süllyed gőgtől a csónak...

Attól a gőgtől, mely a gondolat trónjáról

letekintő fintor a gúzsolt nyelv felett  -

létkeringőben nincs elsődleges, csak táncol

egymásba kavarodva, mi egységes lett.

Szabdalhat bár ezernyi nyelvdarabra

embereknek kétes kincsű fénye,

egyetlen nyelv, mi öntött nem-szavakba,

az az emberség csönd-nyelvisége.

Bármily más lélek mozog is idegenben,

ismerős melegség Ő: a változatosság.

Éljen, mi millió színlepelből lebben!

De egyetlen mosolytól olvad a szótlanság...