2016. május 17., kedd

Lucretius:Természetről - Parafrázis III - V. könyv (Fejlődik a társadalom, kialakul a művészet és a tudomány)

Eredeti:

[...] Közben a mindenség roppant forgó palotáját
Önnön fényükkel telehintő őrök, A Nap s Hold,
Feltárták azt is, mint járnak körben az évek,
És hogy ez okszerűen s kiszabott rendben folyik így le.
Már falak és bástyák közt élték életüket le,
És szétosztva művelték kis darabokban a földet,
S már a vitorlák, mint a virágok, ringtak a vízen;
Társaik is voltak már szerződésnek a révén.
Akkor kezdték zengeni költők azt, ami történt,
Mert nem sokkal előbb jött rá a betűkre az ember;
Éppen ezért nem látja korunk már azt, ami régen
Történt, csak ha az ész maga képes nyomra vezetni.
Földművelésre meg építésre, hajóvezetésre,
Törvényekre, a szerszámokra, utakra, ruhákra
S más hasznos dolgokra s az élet egyéb örömére:
Költeni, festeni és szobrot készíteni, szépet,
Hosszu tapasztalat és a serény ész vizsga figyelme
Eszméltette az embert lassanként kitanítva.
Így apródonként az idő mindent csak előhoz,
És elménk a világosság partjára emel ki:
Mert látjuk, hogy az egyikből mint jő ki a másik,
Míg minden tudomány lassan fölkaptat a csúcsra [...]

Parafrázis:

[...] Mindez hozta magával égen világoló őspár fehér szikrákból
sugárló kinyilatkozását: miként bomlik is ki Időgombolyagból
napra-nap, évre év -  nem tudtuk öröktől fogva titkukat.
Mert ennek a sorskusza varázsnak új s új illeszkedések képzik
mégis-rendjét, aranymetszés bájos szabálykeretei közt,
s játszi röpkedésén túl a világnak komoly harmónia
kincse káprázik tájakon. Miként ember a földet, úgy égitestek
a Földet művelték, magzó virágkisdedek sírásával körforgásban
alantit öntözve. Néma emanációban kuporgott a víz, mígnem a hajó
kimondta őt, akár mélységben fekvő érzelmet a gondolat kévéje.
Így ragyogott fel gyötrő gyönyörrel az első költői szó, mely bölcsejében
betűit rímesen ringatta. Az emlékezet nem örökkévalóban fürdik azonban,
így hosszú kimunkálkodás festői hangjai, csak mik főket művészet
alkotására késztik, így suhan tapasztalatzongora zápora lelken végig,
századok habjain. De bármely út, mely az élet alapjaihoz szükség,
tükrét képzi a temérdek tüsténkedésnek, mit az ember valaha végbevitt.
S mi mélyen szunnyadott, lassan csak meghozza gyümölcsét,
hogy a gyülemlett ősi tudás gyarapítsa e csillapodó mindenség egyre
hevesülő jelenségeit. Ok tincsét okozat fonja el nem múlóvá,
másból bukkan ki egyik, hogy minden eddig tudhatott völgyből
hegyig jutva balzsammal borítsa fáradozások porhanyós sebét [...]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése