Már régóta rettegtem. Alig mertem kimozdulni. Amikor mégis erőt vettem magamon, s az utcán végigkaptattam, nem igazán mertem hátranézni... De mégis megtettem... muszáj volt megtudnom, hogy megteszik-e.
Kucorgott bennem a minden sejtemet megízlelő Félelem, majd elhatalmasodva gigászi szárnyait kitárta... nem minden szárny nemes. A denevérszárnyak például kifejezetten riasztóak. Sóhajtva sikoltott bennem a léptek kacaja, s csak mint barlangból bumerángként hozzánk visszatérő hang, úgy követett árnyékként.
Nem csöngött, nem szólt.
Egy hajszálon múlt az egész...
Csak csikorgás, csak a járda, csak én... s a velem eggyé vált félelmem.
Hogy elüt. Hogy elgázol.
Jelzés nélkül...
Paranoid képzelgésem egyre szétterjedt agyamból kiindulva testem minden zugába.
Porcikáim karcolták panaszos búgással a lélek zörejei.
Majd hátrafordultam mégis, és még egyszer, majd fellélegeztem - nem volt mögöttem!
Egy biciklis sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése