szívek indázó lüktetése
suttogja agytörzsek dér dallamát
megdobban álmokba hűlt fénye
a valósnak hallja már hallja hát
ön te mi vagy akárki mindenki
senki sem méltó arra negatívan
hogy neveztessék annak ki senki
ó ne vágj közbe ez márpedig így van
együvé fonódik mérték magány
a másikra csatlakozott szenvedélyével
habzik a káosz fortyan lábasán
napnak a hullámtűz minden egységes éjjel
szerteszéjjel sepri a rendet az a seprű
amely homályból lett teremtve
a madarakból lettek álrossz csúf sebhelyű
boszorkák szállnak is el nevetve
lekacagva tévhitüket tégy te is ekképp
ami teremtve van úgy is lesz temetve
egyszer ahol szebb nemesebb jobb tájékra lép
bemocskolt konnotációk kancsal szeme
s begyógyítja évezredek sebét
máglyán rögeszmék észbe borzadt sikolya
nem marcangolhat többet a nemlét
de az öröklét is csak egy nyűtt rigolya
melyet hord az átszellemült de belül
tudja egyszer minden szellővé alakul
minden lélek lesz nem tudat egyedül
az érzés mi végre már nem túlhordott súly
tégy te is így merthisz bárki mondhat
bármit fáj az igazság mindenkinek
hogy kiváló vagy alább sose adj
irigyeket sebzik a fénydús kincsek
belső gazdagságnak terhe nem húzza le
az elvetemült velejéig romlottat
az igazság sok arca közül egy vagy te
vállald hát ezért büszke beggyel önmagad
de ha dorombolásodban lenne valaki
gyalázni lehúzni érted igazán kár
énekelhet angyal a kukacnak, hallani
azt a muzsikát nem igazán fogja már
így ég el végül fals eszmék rólad s világról
szövögetett szövete a máglyán
valahol e világot látva a sírástól
nem lát semmit a csipogó sátán
hiszen épp most sírt fel ő a múltban létezni
nem is létezett a jövő félelme táplálja csak
s csak hullnak hullnak a varázsos semmi felé
egykor szálldosó trillázó most árnyhozó madarak
a rossz érintetlen éppúgy akár jelenségek
ha nem színezed át értéktelen ítélet löttyel
hol egykor szállt ábrándok felé szerelem ének
most a múzsád az aki zsenge lezserséggel lök fel
nem lát szeme a sírástól glória
és szarv felcserélhető fogalmak
ennyi az egész de a harmónia
két semleges értékből foganhat
tovább ne gondold ha idáig
eljutottál kérlek szépen
néhol a fázik az csak fázik
nem mutat túl jelentésen
bónuszzáporként hull e versszak
mely ha neked semmitmondó
tudd minden valami csak elhagy
néha jaj a megfogható
eszmék és energiák cserélődnek
ölelj meg ha csábít karom langy derűje
majd integess annak az édes földnek
hol súlyok szállnak a seprűre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése