Miként pajkoskodó csibék vágya -
életre szomjazó csipogása
áttöri a tojáshéj óvó csendjét,
úgy patakzik fel a lét, a lélegzést
dobbanó ritmusokban hallgathatod,
hogyha füled fák törzsére tapasztod,
tedd hát hallgatásod a mindenség mellkasára!
Tisztelj minden egyes földlétezőt, bármily árva!
Ki ne használd védtelent, hiszen bármikor
fordulhat helyzetkocka, s egyébként is, por
csak a por e földön, nem bármely puska-riadt élőlény,
még a molylepkében, a kis eltévedtben is lüktet fény!
Ott lüktet minden mozgóban, s minden kőben,
kavicsban, szállóban, játszi elmenőben,
miként, ki szülte őket, neki Te vagy az apró,
esendő e világon minden drága halandó.
Tiszteld hát kis és a nagyobb élők világát,
s a fák, miket kényszer vagy kedvkezek kivágják,
e verssorokban tovább élve, lapok labirintusán át,
betűbe fonják a világmindenség isteni dallamát!
Mely tán nem oly szabályos, mint egy gép muzsikája,
mégis, a káosz a harmónia ikerpárja.
Tisztelj hát molytól elkezdve csibén át a bálnáig mindent,
s akkor te sem hamu leszel majd fent s valakiknek odabent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése