Olyan más ma - oly más a világ,
olyan súlyosak a játszi fák,
olyan reszketeg a levegő,
olyan kocsonyás a szemerdő,
melyen át e mindent kémlelve,
az ember szépet is nézhetne -
s mégis halott, üveges szemekből
fürkész ki, s az éjhorzsolt sebektől,
csak azoktól tűnnek élőnek,
de rég kiirtották érzőket
saját idegeikből, így járnak-kelnek,
akárcsak, mint világvesztett kísértetek,
s így, e szemüvegen keresztül
a szél is másképpen hegedül
e bús, e nehéz terhekkel tarkított
világra, melybe sok árnyékíj szított
tüzeket - ó, e súlyos világba,
oly más, olyan szomorkás, de hátha
lehet még e bús-különös szebb is,
ha csipet szóval, s tetején egy kis
tettel fűszerezzük, s így elevenebb,
sokkal húsabb, s igen, valósabb lehet,
nem lesz oly más, semmikor e világ,
melyből huncut féreg lelket kirág,
nem járnak emberként kísértetek -
s nem járnak kísértetként az emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése