Az égi krémtünemény szebb, mint
maga a pőre felhő.
De sokszor, aminek szava nincs,
elemibb kilövellő.
Mert bár a képzelet bedorombolhat tájakat,
fohászkodva: lehet náluk szebb.
De vajon visszaadhatja-e azon álmokat,
min a lét prizmája átremeg?
Halld hát dombok doromboló iramát,
ahogy elterül ég alatt!
S akkor, ott, völgyfolyamok dús tükrén át
megláthatod derült önmagad.
Arcod visszfényén át, búgva reszket föl
futkosó árnyad: ez a mindenség.
S csak zúg, kaptat, sodor, és előre tör
hangodon keresztül a hideg ég.
Mit felforrósít fantáziád fortyogó szikrája -
hallod már e melódiát?
Ezer zengő, zizgő parázs zsong e gazdag világba:
tükörképek: te s a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése