Most gondolkodtam el igazán a mássalhangzók szépségén, de nem Rimbaud-módra és nem is szláv nyelvek torlódó durva hangzására fókuszálva, hanem különállóan, elvonatkoztatva, más szemszögből asszociálva. Lássuk csak!
B - Roggyant barnaság, de olykor habsejtelem;
C - pajkos ciccogás, derültséget halmozó;
Cs - kemény, de csókja rejtelmes- szertelen;
D - ódon diadal; dárdákkal dacoló;
Dz - lantot pedzegető, húrhangzó.
Dzs - Magyartalan, mokány hang, durva;
F - első kedvenc, fehér fondorlat, szépség ríme;
G - fagyott gégék, torkon akadt gurgula;
Gy - előre hajtó, gyötrő betűk gyí-je.
H - Gyönyörű huhogás, selymes suhogás, nem fakó;
J - majdnem "ly", mégsem olyan táncos;
K - második nagy kedvenc, szájpadlás-kopogtató;
L - harmadik kedvencem, lágy és méltóságos.
Ly - Negyedik kedvenc, olyan nyúltan lebegő;
M - kedves, könnyed kis betű;
Ny - falatozás nyammogását mímeli ő;
N - szúrós és kellemetlenkedő;
P - ötödik kedvencem, puha pörgettyű.
R - Túl-kedvelt, egyébiránt pattogós;
S - elselypegett, de költői kapcsok fénye;
Sz - fájdalom szisszenése, baljós;
T - vagány, "na mi a helyzet?"- féle.
Ty - Kotyogó tyúkok, nyirkos parázs;
V - kemény, erős, profán, kiejtem hidegben remegve;
Z - mord és játékos, zizzenő varázs;
Zs - suttogós és erős egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése