Mikor újba olvad
egy mollhangú illat,
és hulló szél támad,
és huny az éjjel;
fagyott rózsák
ragyogva szórják
a dallamszikrákat
szerteszéjjel.
Fehérség pirkadó fázisai
valami meseszerűt, valami
télieset csobogva
habhomályból törnek fel -
s telített csendeket reszketve
szebb sebet hideg se ejthetne
rajtad, ki eggyé forrva
a hajnallal csörtetsz el
valami melegebb helyre,
mint fészek ölén remegve
menedéket fürkésző fióka,
akár csak kunyhóból szűrődő fény;
oly tünékeny az élők vágya,
mi hamis mosolygó sugárba
tűnik át, de csak azóta, mióta
melegnek csillagkorgó reggelén
végül mégis csak vissza-visszatér
bármely halandó - honába, s a Tél
szólamai hamvas szimfóniát
rebegnek el, mélán, álomszépen.
Őscsodát borzong fel a hajnal,
tünékeny sugallatnyi hangokkal,
s egyre halványul - messzeségen át
az "aludj még" visszhangja a térben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése