Ezüstös holdfelhők keverednek
Nappárával, sugárkoszorúba vonva
lent a tájat. Arany égbolt vegyül
kékesen gőzölgő füstökkel, s rászáll
fáradt' a hófehér hegy nyugágyára.
Aztán felhővé hevül e pára, titkos varázslatot
szórva gomolygó vízesésre, gyémántot fonva
égnek sörényébe. Mint villám, hasít a mélybe
friss víz, oltva magasba vágyó fák szomját -
hol kavargó menny patakként zuhog alantra,
s ámulja őt gyermeke, felhőruhás ember.
Szikkadt farönkök mélyedése ásít szenvedéllyel,
magában hordva felső világok szépségét.
S a patak, mi áramlik, habja csöppen egyre
kuszább tájakra, hogy csókolhasson Álom ajka,
s fürödhessen éterben a szem még, majd illanjon tova,
akár a suhanó semmi, akár a lég...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése