Árnyak omlanak búcsú házfalára,
vájón hömpölyög a szó suhogása,
lelkemből e súlyos zene kihallik,
őrizve percek utolsó titkait.
Nem is e világi, amit én most érzek,
valahogy őskezdetbe fúl ez az élet.
Egy érzésbe tömörül milliárd fuvallat,
egy határolt pillanat mégis árva marad.
Egy pillanat kezét nem fogja senki,
ha suhog a búcsú, lesz mit feledni.
De ha dübörög ez az érdes mélabú,
érzésed taván felsír az emlékhattyú.
Valahol most is elmúlik valami,
már nem tudok olyat mondani, aki
ezt jobban tudhatná, mint a saját könnycseppem,
féltett légzésedre rádobog tekintetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése