Álomőrző

Álmodba kúszva bele

őrzöm belsőbe áramló képeid.

Keservgyilkos kést fenve

csended élét dobbanásaim lepik.

Tompítva bánatod, szelíden

szökök bele szórt elmédbe,

ez éjnek nem lehet, és nincsen

ennél gyönyörűbb emléke.

Ahogy az álmod alagútján

átsugárzik képzeletem,

méreg ködének salakútján

tisztulsz, én ezt érezhetem.

Álomlagúnádba csobbanva

halk fénnyel csörgedezem,

legszebb képed akkor lobban, ha

mosolyvized evezem.

Lelkemből mosolyodó valód

tükröződik, ringva sejlőn.

A melegséggel kimondhatót

bontom ki, Téged ölelőn.

Ez már nem holmi üres káprázat,

illó csodák légvárló katyvasza.

Ez egy olyan mélyfehér márványlap,

melyre szeretetet ír a tinta.

Egy titkos örvény lassan

szippantja tornádó ölébe

azt, ami álomhabban

veszett lelked szikraködébe.

Kinyílik pilláid alatt rejlő árnyon

sugárfogadó éjszemem.

Egybekulcsolódik most Te és az álmom - 

köszönöm, hogy érezhetem...