Mikor félszegen bekopogtatsz hozzám,
Boldogság, én már nem nyitok ajtót.
Sem Neked, sem félelemnek, átkoznám
mikor beengedlek, azt a napot.
Mert öröm patakját én magamból nyerem.
Merítkezek belőle, meztelenné tett
a bátorságból szökkenő, véghetetlen
forrás. Álmom soha többé már nem téved.
Amint légvárak foszlanak szét,
dermedtből olvadó ujjaim között,
nem várakozok már, mert elég!
Inkább a középpontomba költözök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése