Égigéző álomtornyod éjszép fényig ér.
Sűrű érzésként kél a Te, ami vagy.
Birizgálja bánatom haját az érzés-szél.
Ne féltsd varázsod könnyétől arcomat.
Lehetnék egyszerű érzések cukrába vont,
édes, de felszín-burkolta lélegző létező.
De nem, mert mi csoda Te vagy, kavargón osont
rezgéseim falába, Tőled simul égredő.
Nem is tudom, ezentúl mondhatnék-e bármit.
Inkább fejfogva lezárom túlírt tintád.
Körbenézek, s égre sújtva örökké válik
ősemléked új csillaga, szó már nincs Rád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése