Felrémlik arcod patakzó öröme,
ahogy karjait kitárta feléd az élet.
Kinyitom én is azt, ami csöndekbe
zárult, kulcsba mártott, és keresztbe tetté lett.
Miként átöleljük egymást,
keresztülcikázik rajtunk egy villám,
ez csak a mi titkunk, csitt - lásd
átnyúlik rajtunk egy sugárszőtte árny.
Árnyak gyöngye ez: végül is emlékeztet
arra, mi egykor voltunk ölelésnek előtte.
E csoda előtt, de most már a képzelet
is kevés, hogy az elszabadultunkat betörje.
Mert kicserélődtünk.
Egészen másokká váltunk.
Csak egy titkot őrzünk,
s nem lehet, nincs többé árnyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése