Te, óda

Színfolt a szürkeség szórt fellegén,

zord álmok kitisztítója...

Ott a legszebb fény, hol már nincs remény,

Te: patyolatszemű Óda!

Óda...

Egy megtestesült óda.

Ne nézz oda, hol már nem érdeklődnek

szent világod bűvköre iránt.

Csak oda nézz, hol az igéző csöndek

mutatnak új, fellégző irányt!

Irányt...

Egy igazabb irányt.

Csak arra tekints, hol egy létmély szempár

csak Téged fürkészve arcodba hal.

Mert az idő felett az idő eljár,

s nem simogat többé fehér hajnal!

Hajnal...

Egy legbelül éjző, sötét hajnal.

Neked viszont nem fényt éhező,

mohón szikrát habzsoló szóra

lenne, jaj, szükséged - ébresztő!

Mert léted be lett csomagolva!

Csomagolva...

Izzó csodákba csomagolva.

Te, patyolatszemű,

megtestesült,

mindennél igazabb,

csodákba csomagolt

Óda...