Szeretem a nyakamra göngyölödő sugársál melegét,
szeretem az ártatlanság első, létre pajkos gyermekét,
szeretem a zsigereimben borsódzó megvalósulót,
szeretem, hogy hússá nem fejthető minden szeszély-szőtte kód.
Szeretem a végek sarkait, ahogy izgalomtüzet vájnak
bőrömbe, melyet a szeretem feltétlen magam érzés áthat.
Szeretem a végtelent is, hogyha nem csömör a várakozás,
szeretek várakozni. De csak ha fellobban egy friss állomás.
Szeretem a parázsló varázst, zsírzsenge álmok huhogását,
szeretem, ahogy a bölcsesség észrideg kétkedőket fon át.
Szeretem, ahogy a valóságanakondát csillapítja a képzelet -
még a halál szót is ízlelgetem szépségében- szeretem az Életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése