A lét hétfője

Valami más, valami ősi új borzong fel bennem,
valami kristályzuhatag, valami véghetetlen,
árva érből feltörekvő tavasz habzása,
lubickoló őskáoszok harmóniája.
Tudni nem lehet, mi ez és mi lesz, mégis van,
valós, lüktető, akár a megfoghatatlan;
talán a lét hétfője ez - nem tudhatom,
talán holnap a bútrombitát fújhatom,
de a Ma letaglózó, tobzódó varázsa
az idő víztükrén el-elnyúló arcmása.
Nem csak mulandó, fals-szép életérzés ez,
olyasmi, mit a lélek hirtelen érez,
biztos, higgadt, hömpölygő részegséggel
éj lesz a napból, napból pedig éjjel;
bizonyos a tudat, hogy élhetek,
kezemben dajkálom, mégis lebeg;
ez a valami, mi új, mi képtelen -
köszönöm Fent és Lent azt, hogy létezem.