Füstköltemény

Ahogy a lazult lélek
füstben oldódik fel,
a dohány sóvár íze
selymesen úgy ölel.
Nézd! pöfékel a hegy is,
ősi tűzropogás gyújtja,
halld! a lét percegését
a lehelet miként fújja.
Ragyog a füst a kéményekből,
s pöfékeltek a vonatok is egykor,
felleg gomolyog az égbolton,
végül az érintetlen kékségbe forr.
Érezd! ahogy hamvad az Idő,
majd egyre újabb parázsra gyúl,
zsongás és tisztulás a fejben,
gond s gondolat köddé alakul.