Meteorméz

Rád omlott gondok súlydús ege,
s légért kapkodsz kiutat kutatva?
Bús göcsört-utakon lépdelve
elborít a bukás rút hatalma?
Kacagd vissza erőittasan, kevélyen,
- oly kevélyen, amilyen az Élet maga -
az eget, a leget, a görcsöt, s hadd éljen
félszeg hited győztessé lett tapsvihara!

Egymagadban zokogsz szigetek
legkisebbik, legárvább szegletén?
Csak a szél fogja kéreg-kezed,
mit kimart a reménybe tört örvény?
Légy maga az örvény, s a viharok legje,
mely világgá kiáltja borzolt habjait,
elszállítja majd leheleted a helyre,
hol lelked zord zaja zenévé csillapszik!

Keserű meteorok hada
szállingózik nyugodt éned felé?
Minden sugárvarázs valaha,
mi ragyogott, most átsajdult sebbé?
Meteorok rejtett mézét csöppentsd rá hát
(mert árny fényoldala a legnagyobb gyógyír)
sebedre, majd ha forrni kezd, hagyd, hadd lássák,
harcod záloga a hajnalon zsongó pír.