Üres szókosár

Hát így reppennek el lassan az évek,
halk, mély súlyú be nem teljesülések,
a Magány pillanatba fagyott tánca,
az öröm üres megcsillogtatása.
Testet öltő közönyök könnyes csöndje,
szoborrá hűlt érzések keringője,
külvilág-kavalkád fényes káosza,
mely álmodót taszít fakó káoszba.

De már látom - igen, megpillanthatom
könnyed kacajban rejlő igaz hangom,
látom, mert szükséges meglátnom végre
azt, mi ránctalanságom tükörképe.
Hallom és érzem magasan, legbelül
üres szókosár csak az Egyedül...
... és így röppennek el gyorsan az évek,
melyekben ég s a föld egyaránt éltet.