A Ninccsé lett

Csillagtalanságom elcsente felhők
hulló tartalmát.
Megriadnál, záporozó zenémet,
hogyha hallanád.
Most mégis a könnytelenség az, ami
marva fojtogat,
miriád szilánkká málló, ám némult,
fényhullt gondolat.
Szavaim az őskori gyermekségbe
akadtak vissza,
egy emlékképet látok csak, mi ázva
sem lehet tiszta.
Hevesen integető, fel nem jutó,
múlt-gödörben
ragadt alak lettem - az érző lét
oly könyörtelen...
Fojtogat az írás, nullákkal táncol
mégis az ihlet,
... s a szem ismét új napra nyílik - a Van
újra Ninccsé lett.