Őrangyalomhoz

Tünékeny csóvák reszketik hirtelen-
röptű jöttödet,
a tekintetedben rejlő érintés
olyan örök lett,
akár hangod hulló zápora nyári,
dús éjszakákon,
több mint csillag: én rebbenetlenséged
ég fölött látom,
s érzem mélytiszta arcod sejtjeimben
fellobbanó tükrét,
és a tükörben látom saját arcom
hozzádképest-űrjét.
Sejtelem-sima lepled olyan sokszor
óvott életbe már,
tudom, a Túlban, Te, az Őrangyalom
ős-sziluettje vár;
nem fehérlő fény ez - és nem is sötét,
tán nem is fény ez - tán nem is öröklét.
A legszebb Valami - végtelenszer
szebb, mint én,
s mosolya súlyokat renget világ
légkörén.