Záródísz

A szív kódexében lélegző záródísz,
valóság betonkenyerében álomíz.
Mondatok végére osonó három pont,
értelem fényétől megrészegült bolond.
Szabadságban a fátumhit kihunyt tánca,
elhullott reménymagok líciumfája.
Egek földjét örömmel szántó serénység,
önmaga félségében nyugvó egészség.
Földön járó bizonyosság lebegése,
pólusos varázs sötétfény teljessége.
Dolgok örökké szorgos elodázása,
tüskék karmazsinszirmos megbocsájtása.
Csukott szempárok megannyi éber foltja,
képlékenységnek örökkévaló szobra.
Ikerfellegek esővé olvadása,
égi hullámhosszok cseppző lobbanása.
Fájdalomban lelt érző ezerszínűség,
a végtelen kőtáblájába írt hűség.
Szülőföld egyre újhodó gyermeklése,
az, hogy vagy és lehetsz - annak remeklése.
Természet köves keményében a lágyság,
föld s Föld kitárt karjai, hársfák és hárfák.
Vibráló létszínekben a kiforrottság,
ezerszín éj, zsongó béke: Te, Boldogság.