Elengedtelek

Elengedlek.
Ahogy a nyár reszketeg aranytollát
ősszé repteti az Idő - úgy engedlek el.
Lélek határait tépdeső szemekkel,
hegedt, de gyógyuló sebekkel.
Elengedlek.
Így engedlek el...
Mint tojás konok héját légvággyal
áttörő csibe - úgy török ki belőled.
Mint gyönyörű sárba ragadt lepke,
mi fölfelé törtet - úgy áldom, mi rajtad
túl szárnyal...
Így engedlek el.
Szikár méltósággal.

Tenyerem sugárkosara,
min titkon hordtalak
réges-régen,
nem ölel körbe többé,
soha az életben.
Repülj a hideg világba...
Elengedlek.
Lengjen rád
feledés fakó fátyla.

Ne emlékezz te sem,
ki is volt sejtésmosoly-valóm,
mit szikráid íveltek arcomra.
Felejts, ejts csak a Holdra,
hol én is elfeledhetlek
életen túli időkre.
Csak a füstöt őrzöm,
mit hónapok pöfék-kedve fújt,
majd beleszórom azt is a ködbe,
örökre s újra.
Elengedtelek.
Versem már múlt.
Tán majd Odaát...
sosemlesz évek múlva.