Csillagtöredékek

Titokhalk égre sejlő,
ködpikkelyű bús sellő
éjszakákon átoson.

Éke ezer sugárcsepp,
a kékségre rápereg-
semmibe bújt álmokon.

Tükörszilánkokká tört,
sokaság hamvába dőlt
fényarcok forognak fönt.

Lélektársat lát a szem
e széjjeltört tükörben-
egy arcot ihlet a csönd.

Messzi múltakra nézve,
tűnt fényévet idézve,
sejtelmek szellője mély.

Az Eszme nem világolt,
míg csak a nem-világ volt-
valaha nem volt rejtély.