Tanmese a kisebbségi komplexusról

Egyszer volt, univerzumon túl, de multiverzumon belül egy törpe. Ez a lény csak méretében volt parányinak tekinthető - éleslátásával, fürge szellemével messze kirítt társai közül. Erdőhonában sétálva egyszer csak egy gigantikus lábat pillantott meg. Riadt hőkölő hadak villództak koponyája és mellkasa mögött, mígnem lassan, de biztosan feltekintve szeme elé tűnt egy terebélyes, meglepő méretű mosoly. Először vicsorgásnak vélte hunyorgó zavarában, majd, ahogy osontak huncutul a másodpercek, egyre inkább körvonalazódott számára a hamisítatlanul barátságos, melegséget árasztó szájkörívemelkedés.
Egy óriás volt az. Az az óriás, kiről csak a törpék legrégibb fennmaradt dokumentumában, az "Az Törpéknek való lexikon - avagy ami a világból a piczi orczájúknak hasznos lehet" - című irattekercsben olvasott.
Ő volt az. Ki nem csak méretében volt óriási - noha óriástársai bumfordi félnótások voltak - ő volt az. Kinek híre, messzi földön elterjedt páratlan óriásossága magáért beszél.
A két entitás között bár egy függő bálna is elfért volna, de rögtön érezték a fényévtávolság tökéletes ellentétét.
Mély rokonság tüze ropogott a távolban, ennek ellenére - a szerepsors felszínén - jéggömböcök is szállingóztak a légkörben.
Végül az óriás törte meg a csendet.

- Csak azért jöttem, hogy leboruljak nagyságod előtt.

- Hogy...hogy mi előtt?- hátrált habókosan a törpe.

- Jól hallottad. Értesültem tetteidről, igen arról is, mikor életed kockáztatva mentettél ki a tűzből egy elfet, holott ő előtte porig gyalázott, és...

-Hát, engem nem is nehéz a porba dönteni, a hangyák ezért kevernek néha össze a mamájukkal, én meg őket a gyermekeimmel...

-Látod, épp most bizonyítottad egyik erényedet- a derűs szellemességed, ami mellett még rengeteg érték lapul lélekkosarad rejtekén. Én kisebbnek éreztem magam nálad. Nemcsak nálad, másoknál is, s e probléma gyökere bennem volt, de te vagy a leghatalmasabb minden létező közül.

-Azért láthatóan nem csak nekem van humorom.

- Ezt teljesen komolyan mondom.
Én a mi szent könyvünkben, az "Óriásoknak való lexikon - avagy véletlen ráültem egy isten fejére" című legendás lapkötegben olvastam rólad. Noha a mi igaz világunkban megesik, hogy még elhunyta előtt bekerül egy-egy grandiózus alak a nagy könyvbe - az emberek mesevilágával ellentétben - de te a többi közül is messze kitűntél. Ugye az a könyv magát írja, így csak sokasodnak páratlan jótetteid, s én eltörpültnek éreztem magam melletted. Én, az Óriások fejedelme, kitől tartanak, de félve tisztelik nem őszinte, egyenrangú csodálattal, hanem rettegő tisztelettel - kisebbnek éreztem magam nálad.

A törpe szava elakadt. Majd sóhajtott egyet, és csak úgy trombitálta ki magából a szavakat. Eleinte meglepte a vallomás, majd rájött hihetetlen gyorsasággal az igazságra. Igazi mestere volt a ráció és megsejtés hirtelen egybekapcsolásának.

- És kompenzálni kezdtél, igaz? Azért nőttél ilyen nagyra, mert mindenkinél több akartál lenni, pontosabban: nem kevesebb, mint mások. Így viszont azzal lettél büntetve, hogy egyre kolosszálisabb méreteket öltöttél. Mert nagyságod nem melegszívűségből táplálkozott, hanem a lexikális tudás fitogtatásából, az egyre győzni akarásból. Versengő lettél. És ezután már csak a Magasság magánya maradt neked. Hiába lettél jószívű...dehát akkor kisebbnek kellene lenned!

- A könyvetek a "kompenzáló törvényszerűség" című fejezetnél valóban ezt írja, de azt kell mondanom, hogy gyakran csak idealizáltak azok a betűtartalmak - sokszor csak a lehetséges, titkos, de nem feltétlenül beteljesülő vágyakat festik le. Ami a messzi égben van.
Hajj, messzi ég!... Az én szememmel nézve az ég a kiismerhető hétköznapi, míg a csodálatosan elterülő a halvány emlékeimben élő, kifürkészhetetlen különlegesség.
Tehát visszatérve, nem, még nem sikerült sajnos visszaváltoznom. Mióta felnézek rád, azóta nőttem ennyit. Te törpenagyságodban tettél óriássá, de olyan óriássá, aki szenved önkényes hatalmasságától.
Kérlek, tégy újra törpévé! Nem tudom, hogyan, majd kieszeljük, bár én bízom elméd és jó szíved erejében.

- Újra?!- a törpe nyelt egy nagyot, majd egy kicsit. - Te... törpe voltál eredetileg? Én azt hittem, csak egy átlagos óriás voltál, aki még nagyobbra nőtt...

- Igen, így van, törpe voltam. Erről nem írnak sehol, mert nyolc pecsét őrzi a titkot. Az voltam, de nagyra és naggyá vágyásom beteljesítette önmagát.Hasonlítgattam, ellensúlyoztam, de csak azért, mert nem becsültem magam igazán 30 centiméterrel a föld felett. Most már csak igaz barátságra vágyom, mert nem beszél velem senki, te vagy az első, akinek ezt elmondom. Igaz barátságra, melyben a nemtudás tudása, a valamiben való hiányosság tudata inkább a fejlődésre inspirál, mint görcsös leküzdésre sarkall. Legyen ez a barát akár lomha, óriásnak született óriás, vagy igazi testvéreim, ti, a törpének maradottak. A kulcs te lehetsz.

-Most meg hová lettél? Nem, az nem lehet, vagy mégis? Jaj, sok ez már nekem, fáradt vagyok már ehhez, megyek, szundítok egy csöppet.
Az egészséges törpék, ha problémát észleltek, rögtön elálmosodtak, így védekezve az elhatalmasodó gondok ellen, pihenték ki gyógyítóan a gondokat, s felébredve rögvest tudták is a megoldást. Igaz, ez emberi léptékkel mérve szándékos konfliktuskerülés, valójában azonban az alvási idő pár másodperc volt csupán, amit a törpe hihetetlen pihentetőnek élt meg.
Ment is volna aludni, mikor egy hang még nála is mélyebbről zavarodottan víg hangszínnel kiáltotta fel neki.

-Ne nehézkedj rám! Elértem célomat, legalább ne most haljak meg!

- Ennek örülök - majd felvette a törpe a porból még inkább miniatűr barátját - a tenyerem lesz új otthonod ezentúl. Mert akit a tenyerünkön hordozunk, méretben nyilván jóval kisebb nálunk, de a legnagyobb, igaz zamatú tiszteletet őiránta érezzük. Mert nagyobb annál az óriásnál, aki...
Aki épp most halad el mellettünk!

- Neee! Ő Tapos úr! Meneküljük. Most, azonnal.

... s hirtelen ropogás hangja hallatszott.

Hogy a törpék roppantak-e össze a kétes nagyság súlya alatt, vagy a hallgatózó óriás rokonszenvének tüze kezdett el ropogni, esetleg valami egészen más - azt döntse el, érezze mindenki saját világnézete, illetve óhaja szerint.