A Túlérzékenységhez

Csended súlyos zápor,
lelked metsző mámor -
szelíd harc,
égből fonott földdel,
hűvös köntösöddel
eltakarsz.

Léted bántó csoda,
búsak örök hona -
álmodás.
Te vagy a fénytövis,
felleg is, és rög is.
Látomás...

Holtod lélek-hullta,
Te élsz tovább, újra
alkotok.
Veled a keservkínt,
Nélküled csak Semmit
dalolok.

Véghunyt igézeted,
őrült s bölcs közt lépked:
halk mezsgye.
Határolt s határholt,
mi lesz, a Ma, s mi volt
egyszerre.

Kinek társa nem vagy,
csak Külben boldogabb:
lézengő.
Fájó, de Érdemes
neved, gazdag nemes,
lélekbő.

Lélekbőség szenved,
de csak benne repked
messze ég.
Vérből rubint farag,
hozzád puha marad
teljes ég.