Fordított világban élünk.
A fordított világban az álerős elnyomja a gyengének nevezettet; az elképzelt 'csak mese', nem a lehetőségek kincsesbirodalma, s a tapasztalt számít az igazi valóságnak; az " ébredj fel" nem a tisztán átlátást, hanem az egyre piszkosuló ablakokon való kitekintést jelenti az egyre döcögősség útján; a szükségszerűség előrébb való a repülésnél; az észnek csúfolt tökéletes konvencióba ragadtság a belső tanításnál; a praktikum pedig a minden lélekrészt, beleértve az értelmet is mozgató Szépségnél.
Fordított világban élünk...
Az neveztetik erős egyéniségnek, aki 'kellő' romlottságával szennyezést szór az eleven tisztaságra, a bizakodóra, az úgynevezett naivra. Az a gyenge, aki nem feltétlen dobja vissza a téglát.
Az igazán erős egyéniség azonban maga a pőre kitartás a jóság mellett; a befolyásolható gyenge pedig az, aki hagyja magát. Hagyja belélegezni az ártalmas füstöket, melyet a hierarchiahit kipufogója pöfög felé.
Kiállni magunk mellett persze kell, és roppant nehéz a porszemektől nyüzsgő környezetben tisztát szippantani - hogy ne váljunk ugyanolyanná... mint aki gyenge. De sokszor már maga a tudat is elég visszavágás, és elég nagy pajzs, miszerint az univerzumpajtás látja lelkünket, hogy megőriztük magunkat, és ez sugárzik is rólunk. Ezek ellen a sugarak ellen a legönhittebb 'határozottság' sem tud mit tenni - csak elkullog, lepattan bőrünk viaszos rétegéről. Mert minden fölényeskedés eredete a kisebbségi érzés, és minél nagyobb hangereje a fitogtatásnak, annál kevésbé meggyőző. Aki pedig mindezt nemcsak megállapítja, hanem minden egyes porcikájával érzi mélyen, rejtett izmai alatt összeroppan minden sérelem súlya.
A fordított világban az álerős elnyomja a gyengének nevezettet; az elképzelt 'csak mese', nem a lehetőségek kincsesbirodalma, s a tapasztalt számít az igazi valóságnak; az " ébredj fel" nem a tisztán átlátást, hanem az egyre piszkosuló ablakokon való kitekintést jelenti az egyre döcögősség útján; a szükségszerűség előrébb való a repülésnél; az észnek csúfolt tökéletes konvencióba ragadtság a belső tanításnál; a praktikum pedig a minden lélekrészt, beleértve az értelmet is mozgató Szépségnél.
Fordított világban élünk...
Az neveztetik erős egyéniségnek, aki 'kellő' romlottságával szennyezést szór az eleven tisztaságra, a bizakodóra, az úgynevezett naivra. Az a gyenge, aki nem feltétlen dobja vissza a téglát.
Az igazán erős egyéniség azonban maga a pőre kitartás a jóság mellett; a befolyásolható gyenge pedig az, aki hagyja magát. Hagyja belélegezni az ártalmas füstöket, melyet a hierarchiahit kipufogója pöfög felé.
Kiállni magunk mellett persze kell, és roppant nehéz a porszemektől nyüzsgő környezetben tisztát szippantani - hogy ne váljunk ugyanolyanná... mint aki gyenge. De sokszor már maga a tudat is elég visszavágás, és elég nagy pajzs, miszerint az univerzumpajtás látja lelkünket, hogy megőriztük magunkat, és ez sugárzik is rólunk. Ezek ellen a sugarak ellen a legönhittebb 'határozottság' sem tud mit tenni - csak elkullog, lepattan bőrünk viaszos rétegéről. Mert minden fölényeskedés eredete a kisebbségi érzés, és minél nagyobb hangereje a fitogtatásnak, annál kevésbé meggyőző. Aki pedig mindezt nemcsak megállapítja, hanem minden egyes porcikájával érzi mélyen, rejtett izmai alatt összeroppan minden sérelem súlya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése