Arc-ciklus

1. Szemekben

Ahogy szemek álmodó tükrén
domborul a zsongó lélek,
mint holdgubók titkából éji
vászonra vont felfedések -
millió parány sugár reszket
hullámai között,
- akár a szikár tudást, akár
délibábot körözd -
a szemekből égboltként nyílik
a testté lett határtalan,
rejtély-ragyogású vágyakkal,
akár fortyogó árnykatlan,
melybe ha zordon jégeső hull -
világ hűvös pillantása
enyhmeleg tekintettel izzik
küzdve, soha meg nem állva.

2. Ajkakon

Panaszbús arcú árnyaktól
szakadékokba görbül,
míg esszenciát ízlelve
szegletén örömcsönd ül.
Hevesen szálldos felfelé
mosolyból párolgó derű,
de vidult s a bús ajak
valójában egy gyökerű.
Mindkettő az olvadás
haragkemény szerepekben,
gomolyog a Feloldódás...
füstölög sejtelmesen.
Mögötte ölthet alakot
a gondolatnyi sóhaj,
az értelem sosem éhes,
mert jóllakik a szóval.

3. Az Orr

Arc mezejének közepén
virágzó varázs-szerv,
hová elér a bódítás,
vagy a búgó keserv.
Áramlik lágyan kifelé
a belül őrzött levegő,
hogy a lét lehessen
az egyedüli teremtő.
Vágyakozás szimata
útvesztőben célt talál,
kettétörtség tükrében
a kép több a szavaknál.
Ezer érzékből érezni,
mit belőlük az orr kivont,
remény parfümjét szikrázza
a fitos horizont.

4. Homlok

Arc ékszerkoronája,
mely eszmék előtt trónol,
lehet meredek, lejtős,
és márványsima szobor;
mögötte lombzik sebesen
a cikázó ősrengeteg,
akár folytonos foganó,
akár eleve elvetett.
Múzsák ajkának ihletett nyoma
virul ma is közepén,
idők kacér homlokából szikra
gyúl az örök Földtekén.
Gondok és a gondolatok
segítőkész támasza ő,
eszentúli sugalmakra
a harmadik szem hamar nő.

5. Az Arc

Elődeinkből egy-egy csipet,
melyet a négy őselem keze formált,
misztériumoknak szeszélye
alkotja meg a lélek lenyomatát.
Korok fergetegén miriád
sziluett suhan át,
de egyetlenként őrzi végül
szellemiség arcát.
Egy kép méla emlékként
beleég a sírt mélybe,
ha tovatűnik egy társ
lélegző földisége.
Szilánkosság tükörképét
egy láng forrasztja eggyé,
ragasztója elsodor
egy arc rabsága felé.