Az ígéret kibontja...

Az ígéret kibontja
lombkoronáját
a vágyakozó,
messzi szürkületben,
időgalamb pihéje
felborzolt halksággal
- búg -
aztán
várakozásba lebben;
majd kongó lobogással -
tétova, nyöszörgő
léptek által
kavarognak tollpelyhek
dúsan
súlytalan
szomorúan,
- a remény pittyegése
sem válhat sorssá borúsabban -
és a lombok...
ahogy múlót súgva
hullnak hónapkorongok,
és tiktak, telik az élet-sebbel
- a lombok -
azok a lombok
egy reggel
megőszülnek,
az égnek
tükröt tartva,
aztán aláhullva
valami idegen
szél fújja
pihéket -
avarjába
a beteljesületlenségnek.