Nem engedlek el

Nem engedlek el.
Nem viszket lelkemben
a Menj rideg szava,
nem vakarom,
s nem akarom,
hogy repülj tova...
nem engedtelek el,
bennem visszfényt ver
arcod valója.
Bölcsesség ide,
büszkeség oda,
tenyerem sugárkosara,
ismét Feléd izzik,
csak a bolond méltóság
nem bízik,
s nem remél
soha...

Lehetsz bármilyen,
- jó, semleges, rossz -
szabadság akaratába
hulló szerencsedoboz,
vagy maga a Véletlen...
Nekem sorsom vagy.
Napokban s éjekben.
Minden életben.

Minden búcsúzik mindentől -
meleg a hidegtől, nyugalom
az idegtől: talán egy nap -
nem is oly soká - én is Tőled.
Ha nem találnád földed,
csak egy rímre gondolj,
s ott lesz valami furcsa benne,
csak egy rím...
mely rímel a rímtelenre;
valami furcsa,
valamit újra
felidéz,
ha akarod
(ha nem)
egy életen át

megigéz.