Minden kisétál

Minden kisétál mindenből.
Csüggeteg nem az igenből,
érzéscsíra a szívföldből,
érintetlenség a Zöldből,
kucorodó kép a keretből,
a perzselő vér az erekből,
tökéletesvágy a rímekből,
életdúsultság a színekből.
Minden. Mindenből.

Mindenből minden kisétál.
Éjtől elcselleng a fényár,
el-elhalványodik a lélek a testtől,
óvó honából minden fióka feltör,
messziről integet a jelen a Boldognak,
a Nap már régen csak maga körül foroghat,
ki nem mondottak porából ragyog a táj,
titokörök az érzés -hol és miért fáj...
Minden. Mindenből. Kisétál.

Kisétál mindenből minden.
Ismerős csak, mi idegen,
az Egész beleúszik a darabokba,
majd széthasítja magát pillanatokra.
A tükör valóban nem a valós mása,
szilánkok keringője: porcelán álma.
Kisétál minden mindenből,
egy, minek búcsúja nem zeng föl,
kezdethit lángja a szememből.