Üdv, Bátorság!
Te, győzelemszobor fejét veszteségtalapzat
tükrében megpillantó,
a rendíthetetlen,
viszonyítatlan pont élménye;
Oktondi csaták vérfellegét elfújó
őstiszta levegővétel,
lelkiismeret dübörgő zenedarabja,
mely némákat némának nem hagyja.
Üdv neked!
Láttadon magát zárja el
a Szenny csapja,
robosztus lábak meglehet,
még kalimpálnak,
rögeszmék rabjai végül úgyis
önmagukkal perlekednek –
saját visszhangjaikat ordítanák túl,
tudatállapotuk kivetül a térbe,
míg meg nem jelensz,
addig a pontig mernek pusztítgatni.
Ott teremsz, ahol a norma
értelmet bont,
ahol emberek a félelem illatát követik egyre
szárazabb szemmel,
ahol az igazságtalanság már nem fáj,
ahol arcvonás tagadók laknak,
ahol a karaktert a közhelyesség karikatúrája adja,
ahol az eredendő gonoszságban hisznek,
bekopogtatsz, hogy megmutasd,
hogyan születik a józan jóság,
merev tévelygők fejében is.
Veremteremtők körein túl kezdődsz,
Sérelemszínt valami egészen újszerű
vörössé nemesítve,
Te, Bátorság, Szabadságnak nővére!
Némelyek köpenyedben tetszelegnek,
lényeged kicsavarva.
Láthatóan nem megy nekik.
Perisztaltikus koronamozgással
próbálnak utánozni téged,
elismerési vágy füstjébe vonva színpadot,
szájtáti közönséget.
Legbelsőbb hang vagy,
ki félreért téged,
annak siker-hallókészülékében
a tapsvihar zúgás
hallhatatlan, torz alapzörej.
A legyőzhetetlennek hitt emberek
alatt a talaj végre-valahára
megrendül,
gőgösség a szemekből
döbbenetbe gurgulázik,
látják már ők is kívülről,
tárgyi valójában:
Micsoda ereje van
az érdeklombok felé futó szélnek,
dohos dogmafalakon túlnyúló
eredeti hangnak, csörömpölést követő
nyers csendességnek.
Véreskezűekhez tapad lelkiismeret
csiholó köved és szikrád,
Ennél nagyobb elégtétel nincs.
Van igazság.
Megfontolt lávaként csak a gazra hevét célzó,
hajnalforró áramlás vagy Te,
régit visszabontó, újat útnak indító,
Te új eső, új virágok esője,
Félelem árnyékára csillagokat szelídítő,
Bomló eszmék menetelésének
földjéből kinövő rózsatüske vagy.
Hétköznapi kegyetlenségek háttérzaját
hirtelen elnémító,
Elmeszesedett normák erébe
kúszó fokhagyma-spiritusz,
vagy Te az,
önszeretet és önelégültség
érdemeit helyesen elosztó,
tettet a tetteshez, szó súlyát
a hangadóhoz visszajuttató;
Te, szadizmus-szomorító,
élveteg dögvigyor hervasztó erő,
szájív-simító,
elemi rossz-megkérdőjelező,
legelvakultabbaknak az új látás könnyét adó,
Bátorság!
Ha nincs már mit veszíteni,
akkor szólnak a legszebben Hozzád,
azok, akik:
Erősebbek a fájdalomnál,
Erősebbek a körülményeknél,
Erősebbek a tragikomikus közhangulatban
tanyázó
tehetetlen nevetésnél.
Erősebb arcuk az ökölnél,
Erősebbek minden zsarnoki rendszernél,
roppanthatatlannak hitt
meggyőződéseknél.
Erősebbek a rémálmoknál,
Erősebbek az erőszaknál,
és minden természetből fakadó bűnt
dédelgető téveszménél.
Ott teremsz rögtön, ahol formabontó
kiállás kerekedik.
Vérerekbe simulva lendületet pumpálsz.
A hőstettre szomjazóknak kell köpeny –
Te csupaszító erővel bírsz.
Az új hang remeg? ...Inkább Te dübörögsz benne,
mint örökszabad esszencia,
Bátorság!
2025. október
