Sugárzó habokkal gördül le
ezer rögsugár,
oda le, a földgyomor-űrbe -
korog a hanghalál.
Csöndet akar most már minden lenti
s égi létező.
S gyűrűzik méltósággal, nincs semmi
akadály-szellő.
Borzong, sejlik, moccan, lobban
a csend tartalma,
ezt mind magába rejti egy alakban
a némaság ma.
Csak ma, csak a jelenben, és csupán csak itt
haraphatod őt,
tejfehér hallgatagság gomolygásait,
s az elporzó időt.
Korran, surran, borzad, csurran
e szép zajtalanság,
benne a fény múlhatatlan -
teremti önmagát.
Önmagából nyer fényt s harangot
ez a gyógyjelenség,
és énbennem új röpkelyhet bont
a szó s a messzeség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése