Reményrímek ekhója

Eleven sebembe mar,

mar méla áhítattal,

áhítattal egy emlék tőre,

emlék tőre, mely a lélekbőrbe,

lélekbőrbe hasít,

hasít, s morzsái itt,

morzsái itt a figyelemnek most,

most tompítják dőre tőrt, a rojtost,

a rojtost, mi sosem volt igazán,

igazán metszőn sebző, így ám,

így ám sebző szépsége ez emléknek,

ez emléknek, melyből elég lett,

elég lett, mert rossz helyre célzott,

célzott Ámor, kérges űrjét ott,

ott a szívnek nem kötözte be,

nem kötözte be, csak összerogyott, s Te,

Te voltál, ki ez emlék magvát,

magvát képezve marhatnád,

marhatnád tovább belsőm, e bomlót,

e bomlót, de bánatom már szertefoszlott -

szertefoszlott, ott, hol hiszem,

hiszem, rajtad túl is, igen,

igen, létezhet még gyönyörű élet,

élet, mely szebb, mint bármi ígéret,

ígéret, csalóka, fuldokló,

fuldokló önnön hazugvó,

hazugvó szavaitól, mielőtt még,

mielőtt még kimondaná, tudja rég

tudja rég, hamisat fog,

hamisat fog mondani, s kopog,

kopog csendjében valami,

valami hang, mit hallani,

hallani csak tapasztalt mélyével lehet,

lehet, s ha a szertefoszlóból a szeretet,
a szeretet végre-valahára újra éled,

újra éled, akár főnix porából a végzet,

a végzet, mely túlmutat reményen-rosszon,

rosszon-jón túl, görcsöt eloldón -

eloldón tűnsz elébem, hitmementóm,

hitmementóm, fényes alakom, szebb szón,

a szebb szón élsz, amely szebb tetteket ígér,

szebb tetteket ígér, csak, mi égig ér,

égig ér, s még azon is túlnyúlva,

túlnyúlva kezdek el lélegezni újra.