Húzna felfelé az éteri szó,
de nem lehet véletlen
testbe születésem.
Mely ugyan sebekbe ható,
de élnem kell, éldegélnem,
s a váltakozó ritmusát, különféle
hosszúságát korszakaimnak,
- hol égi, hol földi szólamoknak -
kell lényembe kortyolnom,
- akár őszi szörpöt a sárgult falevél -
nem szabad mindig szféraiságot korognom -
a lényeg, hogy az üdv felé törtessek,
haladjak előre - a szellem ígyis-úgyis
örökké él.
S ha véletlen törne, görbülne hitem;
az éj csillagos ötösei karóba húznák
minden kincsem,
akkor szóljatok rám,
Őrangyalaim!
Jeletek észre fogom venni, hol
már megvívtam harcaim;
és sáncot képeztek
végletekbe esetleges
esésem köré,
ne hagyjátok - s nem fogom
akkor hagyni, hogy álmom
s valóm váljék köddé!...
S ha helyrebillent már valóságom,
álmaim is szebbnek látom -
halljátok meg, hogy adózom
az Élet s a Művészet
gyönyörű varázsának -
Legyek, ki lehetek,
s leszek örökkön Tiétek,
míg be nem takarnak
utolsó élet-árnyak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése