(Nem csak) képzelgés

Rebbenve verdes a végtelen pillangószárnya.

Bennem tükröt bontogat arcod kavargó képmása,

bárki is légy,

Őrangyal, hitves, másik arcom, 

- őrizz vagy védj,

esetleg építve rombolj,

miként a taszítás valahol

égbe emel -

légy bárki is, nekem utat lehelj, 

hogy fehér porba

hulló csillagom,

szárnyával fodrozzon 
mintákat a tavon,

s a fekete havon

-.egy másik dimenzióban -

mert bennem az a vágy lobban,

- halk tajtékhab álommeséin túl -

hogy utam leljem: ez nem csupán képzelgésem -

nem lágy tündérrebbenése szárnyaimnak -

ez a kőkemény igaz s való:

az Illat,

s nem a külvilágszmog-szag,

hanem az az Illat,

mely a lehetségesből kiindulva

száll le a földre,

nem az orrfacsaróból fúlva

tűnik ködbe,

még nagyobb zűrbe, zörögve

lélektelen avarokon-,

hanem a szívfacsaró szépség,

mi gondolatpillérét képzi -

s a lombok homlokzatán

- a megvalósuló fellegvárából -

a tavaszt nem csak látja -

nézi...

s legmélyebbekről felfakadón

sejtcsavarodón is érzi...