A bizsergés ujjpercei sétálnak álmatag érzékeken,
hol a kávés percek felidézik az egész életem...
Kavargó kávé ködéből borostyánaromát szürcsöl
a törékeny szócsésze.
Melengető hajnali látvány egére áhítattal nézve
a kedv pörkölt fátylat füstöl -
S csokoládészín mélységek tükrözik bennem vissza
a hangulatot, mely boldogságom lakatjának nyitja.
Gyűrűzik fekete víztükrén a cukorcsillag fényének
legapróbb lángja,
a kávé az ember legjobb ellensége, legfüggőbb társa,
s maga az Élet.
Érzem, ahogy szerteárad illatíze pilledő belsőmön,
szemeiből a lelket könyörtelen, mégis lágyan felőrlöm.
Bondor kacagás hangzik kútmélyéből, hol ezer sötét sellő
nászából tevődik össze a sűrű zaftos nedű, s a gőzfelhő,
mely felette imbolyog, de épp nem olyan roppant forrón,
hogy zamatéhes nyelvemet bőszen égesse,
a szívvonat irama felhág a bércekre,
majd elpihen zsongón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése